Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
aurora élete

A modern kor szörnyetegei sorozat 1. rész Ted Bundy

 

                                

,,Nem érzek bűntudatot semmiért sem. Sajnálom azokat, akik ezt érzik.”

 Ted Bundy

Ted Bundy Amerikában született, s neki köszönthetjük a sorozatgyilkos kifejezést. 1946-ban látott napvilágot, s anyja igen fiatalon szülte, apját soha nem ismerte. Bundyt a nagyszülei nevelték, s majd csak igen későn jött rá, hogy akit a nővérének hitt az az édesanyja. Gyermeki, tinédzser évei alatt visszahúzódó, zárkózott volt. Sikeres és okos volt, az egyetem elismert hallgatójaként pszichológiát illetve jogot tanult, a tárgyalásain magát képviselte. Vonzó, sármos férfiként írták le, ezeket a tulajdonságait kihasználva sikerült maga mellé állítania a médiát, százak tüntettek felmentése mellett, míg bünösségét be nem ismerte. 30 nő halálát vállalta magára, bár a valódi szám sokkal több lehet, de ez a mai napig rejtély. 

Első áldozatait az egyetem hallgatói közül választotta ki. Rendszerint vékony, szép, fiatal lányok, hosszú hajjal. A lányok megtévesztésére gipszet viselt egyik karján vagy lábán, s megkérte a lányokat, hogy segítsenek neki. Mindegyik lányt megerőszakolta majd megölte. Volt akit megfojtott másokat feszítővassal ütött le, ám Bundyt vádolták nekrofíliával is. Híressé vált Volkswagen bogara, amelyet több szemtanú is látott aznap mikor a lányok eltűntek. Végülis ez az egyik részlet ami a lebukáshoz vezetett. A hatóságok nyomozást indítottak és közzé tették az ügyek részleteit és a lehetséges gyanúsítottak tulajdonságait. Ted Bundy feleségének figyelmét ez keltette fel, s írt a rendőröknek egy névtelen levelet,  ám több gyanús ember is adódott szóval a gyanú elterelődött Tedről. 

Az áttörés majd csak 1974-ben következett be, mikor hibázott. Az egyik lánynak sikerült megszöknie, a lány személyleírást adott, sőt a kabátján volt a gyilkos véréből is aminek a vércsoportja megegyezett Ted Bundyéval.  De ígyis csak 1 szerencsés véletlen vezetett Bundy letartóztatásához, egy rendőrnek lett gyanús a jármű, s hosszas követés után állította meg, a kocsiban találtak kötelet, feszítővasat, símaszkot, bilincseket, jégcsákányt. A bilincsek megegyeztek azokkal amiket a szökött áldozaton találtak, s a lány is azonosította támadóját. Ted Bundyt elítélték.

A leghíresebb szörnytettét mégis a börtönbüntetése alatt hajtotta végre. 1977-ben megszökött a börtönből, majd elkapták, de újra megszökött, s ezúttal már hosszabb időre. Ezúttal betört egy leánykollégiumba, ahol két lányt álmában megölt, kettőt pedig életveszélyes állapotban találták miután Bundy hozzájuk is ellátogatott. A lányokat brutális módon bántalmazták, megerőszakolták, összeharapdálták, az egyik lány mellén olyan harapást ejtettek, hogy annak egy része leszakadt. Ezután Bundy nem messze még egy áldozatot ejtett, egy 12 éves kislányt. 

Végül ismételten elkapták. Bundy a végsőkig próbálta bizonyítani ártatlanságát. Többször fellebbezett az ügyekben. Végül 1989. január 24-én végrehajtották a villamosszékáltali halálbüntetését. 

Akit érdekel részletesebben ez a történet ajánlom a Ted Bundy sztori című filmet. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!